Blue Leaf |
||||||||||||||||
|
||||||||||||||||
Kötött DROPS oversize kardigán csipkemintával, és sálgallérral „Vivaldi” fonalból, S-XXXL méretekben
DROPS 149-31 |
||||||||||||||||
LUSTAKÖTÉS (kötőtűn oda-vissza kötve) Minden sorban sima szemekkel kötünk. 1 borda = 2 sor MINTA: Lásd az A.1-es, A.2-es, A.3-as és A.4-es ábrákat. Az ábrák minden sort a színe oldal felől mutatnak. FOGYASZTÁS: A fogyasztást a lustakötés szélszemén belül végezzük el. Minden fogyasztást a színén készítünk! A szélszem előtti fogyasztásnál két szemet simán (jobbra dőlően) összekötünk. A szélszem utáni fogyasztásnál: egy szemet leemelünk, egy szemet lekötünk és áthúzzuk a leemelt szemen (két szemet balra dőlően összekötünk) 1.TANÁCS: A minták szebb illeszkedéséhez, az A.2-es helyett folytassa a mintát az A.3-assal (a jobb elején) s az A.2-es helyett az A.1-essel (a bal elején). RÖVIDÍTETT SOROK: A gallér szebb fekvése érdekében a lustakötésben rövidített sorokat készítünk a következő módon: *2 sor oda vissza 15 szemen, 2 sor minden szemen*, a *-* közötti részt még egyszer megismételjük. 2. TANÁCS: Amikor az ujja két oldalán a csipkemintában fogyasztunk, a csipkeminta csíkjai ugyanúgy tűnnek el. Azokat a szemeket, amit nem tudunk a csipkemintába beilleszteni harisnyakötéssel kötjük. -------------------------------------------------- KARDIGÁN A kezdéshez LAZÁN szedjünk fel 59-64-70 szemet (ebben benne van 3-3-3 szem a gomboláspánthoz a két oldalon az eleje közepe felé, és egy-egy szélszem lustakötéssel) a 8 mm-es körkötőtűre a Vivaldi fonalból. Kössünk két bordányit lustakötéssel (= 4 sor) – lásd a fenti magyarázatot, majd a következőképpen dolgozunk: SZÍNE: 3-3-3 szem a gomboláspántra, MINTA az A1-es ábra szerint (= 12 szem), A.2 a következő 26-26-39 szemen, A.3 (= 15 szem), 2-7-0 szem lustakötéssel, 1-1-1 szélszem lustakötéssel. Így folytatjuk, a mintákkal, és a lustakötéssel a gomboláspánton és a szélszemen. Amikor a darab 50-54-59 cm-es, láncoljunk le 2-7-13 szemet az oldalán a karöltőhöz a következő visszája soron = 57-57-57 szem. Ezután folytatjuk a mintával, és a 3 lustakötéses szemmel a gomboláspánton, és az 1-1-1 lustakötéses szemmel a szélszemen. FIGYELEM! Az XXL/XXXL-es méretnél a lustakötéses szélszemmel folytatjuk, és az A.2-es minta helyett az A.3-as mintával a legkülső A.2-es mintaismétlés szemein a következő módon: 3 szem lustakötéssel a gomboláspánthoz, A.1 (=12 szem), A.2 a következő 26 szemen, A.3 (=15 szem), 1 szélszem lustakötéssel. Amikor a darab 70-76-83 cm-es, a szélső 27 szemet leláncoljuk a visszáján = 30 szem marad a kötőtűn a gallérhoz. Ezután a fonák oldalról kezdve, a következő módon dolgozunk: A.3-as minta, A.1-es minta, 3 lustakötéses szem a gomboláspánthoz. NE FELEDJE EL ELOLVASNI AZ 1.-ES TANÁCSOT! Amikor a gallér körülbelül 10 cm-es, kösse a fenti magyarázat szerint a rövidített sorokat a színén. Lazán láncoljuk le a szemeket. BAL ELEJE: Oda-vissza kötjük a körkötőtűn. A kezdéshez LAZÁN szedjünk fel 59-64-70 szemet (ebben benne van 3-3-3 szem a gomboláspánthoz a két oldalon az eleje közepe felé, és egy-egy szélszem (lustakötéssel) a 8 mm-es körkötőtűre a Vivaldi fonalból. Kössünk két bordányit lustakötéssel (= 4 sor, lásd a fenti magyarázatot) Majd a következőképpen dolgozunk: VISSZÁJA: 1-1-1 lustakötéses szélszem, 2-0-7 szem lustakötéssel, A.1 ábra (= 12 szem), A.2 a következő 26-26-39 szemen, A.3 (= 15 szem), 3 lustakötéses szélszem. Így folytatjuk a mintákkal, és a lustakötéssel a gomboláspánt szemein és a szélszemen. Amikor a darab 50-54-59 cm-es, láncoljunk le 2-7-13 szemet az oldalon a karöltőhöz. Eztán folytatjuk a kötést a mintával, és az 1-1-1 szem lustakötéses szélszemmel, valamint a 3 szem lustakötéses pánttal. FIGYELEM!! Az XXL/XXXL-es méretnél a lustakötéses szélszemmel folytatjuk, és az A.2-es minta helyett az A.1-es mintával a legkülső A.2-es mintaismétlés szemein a következő módon: 1-1-1 szem lustakötéssel, A.1 (= 12 szem), A.2 a következő 26 szemen, A.3 (= 15 szem), 3 lustakötéses szem a pánthoz. Amikor a darab 70-76-83 cm-es,láncoljuk le a külső 27 szemet a visszáján = 30 szem marad a kötőtűn a gallérhoz. Ezután a következő módon dolgozunk a visszáján: A.1, A.3, 3 lustakötéses szem a pánthoz. NE FELEDJE EL ELOLVASNI AZ 1-ES TANÁCSOT! Amikor a gallár körülbelül 10 cm-es, kösse a fenti magyarázat szerint a rövidített sorokat, a visszáján. Lazán láncoljuk le a szemeket. HÁTA A kezdéshez LAZÁN szedjünk fel 85-95-107 szemet (ebben benne van egy-egy szélszem lustakötéssel) a 8 mm-es körkötőtűre a Vivaldi fonalból. Kössünk két bordányit lustakötéssel (= 4 sor, lásd a fenti magyarázatot), majd a következőképpen dolgozunk a visszáján kezdve: 1-1-1 szélszem lustakötéssel, 2-7-0 szem lustakötéssel, A.1-es minta (=12 szem), A.2 a következő 52-52-78 szemen, A.3-as minta (= 15 szem), 2-7-0 szem lustakötéssel, 1-1-1 lustakötéses szélszem. Így folytatjuk a mintával, a két oldalon a szélszemeket lustakötéssel kötve. Amikor a darab 50-54-59 cm-es, láncoljunk le 2-7-13 szemet a következő 2 sor elején = 81-81-81 szem maradt a kötőtűn. Ugyanígy folytassuk a mintával, és a két lustakötéses szélszemmel. FIGYELEM! Az XXL/XXXL méretnél folytassuk a lustakötéses szélszemmel, és a jobb oldalon az A.2-es minta helyett az A.1-es mintával, a bal oldalon pedig az A.2-es minta helyett az A.3-as mintával. Amikor a darab 68-74-81 cm-es, láncoljuk le a középső 27-27-27 szemet a nyakkörhöz, és a két vállrészt külön-külön fejezzük be. A vállrész szemein folytassuk a kötést, és amikor a darab 70-76-83 cm-es, lazán láncoljuk le a szemeket. Varrjuk össze az eleje és háta darabok vállrészeinek szemeit a legkülső szemeknél. UJJ: Az ujjakat oda-vissza kötjük a körkötőtűn. A karöltő aljánál kezdve szedünk fel 68-74-82 szemet a lustakötéses szélszemen belül; körülbelül egy szemet szedünk fel minden sorra. Kössünk egy sort fordított szemekkel. UGYANEKKOR egyenletesen elosztva fogyasszunk 18-20-22 szemet (körülbelül minden harmadik és negyedik szemet fordítottan összekötünk) = 50-54-60 szem a lustakötéses egy-egy szélszemmel együtt. Ezután a színe oldal felől a következő módon folytatjuk a munkát: 1 szélszem lustakötéssel, 5-7-7 szem harisnyakötéssel, *A.4-es minta, 6-6-8 szem harisnyakötéssel*, a *-* közötti részt megismételjük még két alkalommal (= összesen háromszor), A.4-es minta, 5-7-7 szem harisnyakötéssel és egy lustakötéses szélszem. A mintának megfelelően folytatjuk a kötést oda-vissza a harisnyakötéses részekkel, és a lustakötéses szélszemekkel a széleken. Amikor az ujja 3 cm-es, egy-egy szemet fogyasztunk a darab mindkét oldalán (két szemet simán összekötve). Folytassuk a kötést a korábbiaknak megfelelően, UGYANAKKOR mindkét oldalon fogyasszunk egy-egy szemet minden 3-3½-2½ cm-nél még 9-9-12 alkalommal (= összesen 10-10-13 alkalommal) – NE FELEDJE EL A 2.-ES TANÁCSOT ELOLVASNI! Amikor a fogyasztásokkal elkészültünk, 30-34-34 szem maradt a kötőtűnkön. Kössünk két bordányit (4 sort) lustakötéssel, majd lazán láncoljuk le a szemeket. A másik ujját ugyanígy készítsük el. ÖSSZEÁLLÍTÁS: Varrja össze az ujjak varrásait, varrja össze az oldalvonalakat a legkülső szem szélső ívébe öltve. Egyenletesen, és szépen varrja be a gallért a nyakkivágásba. |
||||||||||||||||
Diagram magyarázatok |
||||||||||||||||
|
||||||||||||||||
Elkészítette ezt, vagy egy másik mintánkat? Zegyen #dropsdesign taget a képekre a szoliális médiában, hogy mi is láthassuk. Segítségre van szüksége a modell elkészítéséhez? tutorial videót találhat, és egy kérdés/felelek részt, és még többet, ha a mintát megkeresi a garnstudio.com oldalán. © 1982-2024 DROPS Design A/S. Minden jog fenntartca. Ez a documentim, az összes részével védelem alatt áll. A weboldalunkon többet olvashat arról, hogy mit tehet és mit nem a mintáinkkal. |
Megjegyzések / Kérdések (35)
Lizjune wrote:
I am not able to see the videos so please help! I "translated" the charts to words, and began to knit the sweater per the instructions but there seems to be a problem with my understanding of YO, which is throwing off the pattern. Where can I find a very clear definition of how you accomplish YO? I was always told that if knitting you put the yarn over the needle (as if to purl) to create the YO. Clearly this isn't working. What does your YO mean?
27.02.2014 - 06:51DROPS Design answered:
Dear Lizjune, a YO is a wrap around needle, you can check the video below, click on title to see it on vimeo.com. Happy knitting!
27.02.2014 - 12:12Daisy Richter wrote:
Hej! Jeg vil bare hører, når man skal læse diagrammerne. Skal man så læse dem fra højre eller venstre?
23.01.2014 - 14:54DROPS Design answered:
Hej Daisy. Ja, du starter fra höjre mod venstre, naeste pind (vrangen), fra venstre mod höjre osv. Laes mere her i vores FAQ punkt 2: Hvordan læser jeg diagrammerne som er nederst i opskrifterne?
24.01.2014 - 09:59Corinne wrote:
Goedendag. Ik vraag mij af of het benodigde aantal gram garen wel juist is.... Met vriendelijke groet, Corinne van Balen
01.10.2013 - 17:49DROPS Design answered:
Hoi Corinne. Ja, het is correct. Vivaldi heeft een lange looplengte per 50 gr = 280 meter. Je hebt daarom genoeg in 150 tot 250 gr voor de verschillende maten.
02.10.2013 - 15:42Annerie wrote:
Very feminine and soft lacy look!
03.07.2013 - 16:23Maruco wrote:
Mi próximo proyecto!!
27.06.2013 - 15:22Annie wrote:
Bautiful lace!
26.06.2013 - 13:32Murielle wrote:
Très joli mais j'ai peur qu'à la longue il y ait une déformation, je pense en effet, qu'il vaut mieux éviter de s'asseoir dessus, si vous voyez ce que je veux dire, néanmoins très joli modèle
18.06.2013 - 15:43Matthijse wrote:
Prachtig
11.06.2013 - 11:59Stine wrote:
Ser fantastisk ut. Denne vil jeg ha i flere farger. En til hver sesong osv.
11.06.2013 - 00:48Silana Andrea wrote:
Soooo wunderschön, macht mich zu stricken an.....
02.06.2013 - 14:13